1. rész

1.

Hófehérke már beleharapott a mérgezett almába, Daliás herceg azonban bármit megtett volna azért hogy még egyszer lássa igaz szerelmét.

- Elkéstél – szólt az egyik törpe, mikor meglátta Daliást. 

- Ne. Ne! – kiáltott Daliás és elindult az üvegkoporsó felé – Nyissátok fel! – szólt.

- Sajnálom. Elhunyt – mondta Morgó.

- Legalább hadd búcsúzzak el tőle.

A törpék ebbe beleegyeztek és felnyitották. Daliás Hófehérke fölé hajolt, majd megcsókolta. Ekkor különös dolog suhant át az egész erdőn, Hófehérke pedig felébredt. Daliás nagyon boldog volt.
- Te vagy az – mondta Hófehérke mikor meglátta Daliást, és ő is mosolygott – Hát megtaláltál.

- Kételkedtél valaha is, hogy megkeresnélek?

- Igazság szerint… Volt időm gondolkodni az üvegkoporsóban.

- Nos, többé nincs miért aggódnod. Mindig meg foglak találni.

- Ígéred?

- Ígérem – mondta Daliás ezt már az esküvői szertartáson.

- És te Hófehérke? Ígéred, hogy elfogadod ezt a férfit férjedként, és örökké szeretni fogod? – kérdezte a pap.

- Ígérem – hangzott a válasz.

- Ezennel, férj és feleségnek nyilvánítalak benneteket – mondta a pap, majd mindenki tapsolni kezdett.

- Hékás! – szólt rá az egyik törpe Morgóra, és végül ő is tapsolt.

A férj és feleség épp meg csókolták egymást, amikor kivágódott az ajtó. Mindenki meghökkenve nézett oda, és meglátták a Királynőt.

- Bocs a késésért – azzal az ifjú pár felé vette az irányt. Katonák álltak az útjában, de mágiával megállította őket.

- Ez a királynő! Fussatok! – figyelmeztette őket az egyik törpe.

Hófehérke kihúzta Daliás kardját, majd a Királynő felé fordította.

- Többé már nem királynő! Nem több, mint egy gonosz boszorkány!

- Ne, ne, ne! Ne süllyedj le az ő szintjére! Erre semmi szükség – mondta Daliás, majd Hófehérke leengedte a kardot – Csak az idődet fecsérled. Már vesztettél is – mondta a Királynőnek – És nem fogom hagyni, hogy tönkretedd az esküvőt.

- Jaj, nem azért jöttem, hogy bármit is tönkretegyek. Épp ellenkezőleg, kedvesem. Azért jöttem, hogy átadjak egy ajándékot.

- Semmit se fogadunk el tőled! – kiáltotta Hófehérke.

- Pedig megfogjátok kapni. Az én ajándékom nektek… ez a boldogságosan boldog nap. De holnap kezdetét veszi az igazi feladatom. Megtettétek az eskütöket. Most rajtam a sor. Hamarosan minden amit szerettek, minden ami kedves mindnyájatoknak, örökre el lesz ragadva tőletek. És a ti szenvedésetek számomra győzelmet hoz majd. El fogom pusztítani a boldogságotokat, akkor is, ha ez lesz az utolsó cselekedetem - azzal az ajtó felé indult.

- Hé! – kiáltotta Daliás, majd a kardot a Királynő felé hajította. Azonban mire eltalálhatta volna, a Királynő köddé vált.

A résztvevők meghökkentek.

Pár órával később Hófehérke és Daliás a szobájukban voltak.

- Mi a baj? – kérdezte Daliás Hófehérkétől, aki az erkélyen álldogált.

- Semmi – válaszolta Hófehérke.

- Megint a Királynő szavain gondolkozol, ugye? Havacskám, kérlek! Ne beszéljünk többet erről! Nem szabad ezzel foglalkoznod. Lesz egy kisbabánk.

- Az esküvőnk óta nem aludtam ki magam – azzal bement a szobába.

- Ez a célja, hogy beférkőzzön a fejedbe. De azok csak szavak. Nem tud ártani nekünk – ő is bement Hófehérke után.

- Megmérgezett egy almát, mert azt hitte, szebb vagyok nála. Fogalmad sincs, hogy mire képes.

- Hogyan könnyíthetek a lelkeden?

- Engedd, hogy beszéljek… Vele.

- Vele? Ugye nem arra gondolsz, hogy…

- De igen.

- Nem! Nem, nem! Túl veszélyes.

- Látja a jövőt.

- Nem véletlenül lett bezárva.

- Meg tudod ígérni, hogy a gyermekünk biztonságban lesz? Tudod garantálni? Mert ő tudja.

- Rendben – egyezett bele nagy nehezen Daliás – A gyermekünkért. 
- Mikor odaérünk a cellához, ne álljanak a fénybe! És barmit is tesznek, ne árulják el neki a nevüket! Ha megtudja a maguk neveit, akkor a hatalmába kerülnek. Rumpelstiltskin. Rumpelstiltskin! Van egy kérdésem hozzád – mondta egy férfi mikor a cellához értek.

- Neked aztán nincs. Nekik vannak. Hófehérke, és Daliás Herceg! Megsértetek. Lépjetek a fénybe, és vegyétek le azokat a nevetséges köpenyeket! – vigyorgott Rumpelstiltskin.

Hófehérke és Daliás levették a köpenyüket és közelebb léptek.

- Így sokkal jobb – vigyorgott még jobban.

- Azért jöttünk, hogy megtudjuk tőled… - kezdte Daliás.

- Igen, igen! Tudom miért jöttetek! – kiabálta – A Királynő fenyegetéséről akartok hallani.

- Mondd el mit tudsz! – mondta parancsolóan Hófehérke.

- Csak nem idegesek vagyunk? Egyet se félj, hisz én könnyíthetek a lelkeden. De ezt viszonoznod kell valamivel.

- Nem! Csak az időnket vesztegetjük – mondta Daliás indulásra kész.

- Mit akarsz? – kérdezte azonban Hófehérke.

- Mondjuk a születendő gyermeked nevét? – alkudozott Rumpelstiltskin.

- Teljesen kizárt! – szólt közbe Daliás.

- Megegyeztünk! Mit tudsz? – kérdezte Hófehérke.

- A Királynő egy hatalmas átkot hozott létre. És már közeledik. Hamarosan mind börtönben végzitek. Pont mint én, csak rosszabb lesz. Mert a börtönötök, mindannyiunk börtöne az idő lesz. Mert az idő megáll majd. És csapdába esünk majd egy borzalmas helyen. Ahol mindent, mi kedves nekünk, mindent, amit szeretünk elszakítanak tőlünk, míg egy örökkévalóságon át szenvedünk. Míg a Királynő ünnepel. Végre-valahára győzedelmesen! Nincs több boldog befejezés.

- Mit tehetünk? – kérdezte kétségbeesetten Hófehérke.

- Bármit!

- Mégis ki?

- Az a kis drágaság, ami a pocidban növekszik – azzal Hófehérke hasára mutatott.

Daliás ellökte a kezet.

- Legközelebb levágom!

- A csecsemő az egyetlen reményünk – folytatta Rumpelstiltskin – Helyezzétek biztonságba a gyermeket! Helyezzétek biztonságba, és a… 28. Születésnapján, a gyermek visszatér majd. A gyermek megtalál titeket, és a végső harc megkezdődik! – azzal nevetésben tört ki.

- Eleget hallottam. Elmegyünk – mondta Daliás.

Már épp indultak, amikor Rumpelstiltskin utánuk szólt.

- Hé! Te! Megegyeztünk! A kislány nevét akarom! Megegyeztünk! Kell a kislány neve! A neve! – üvöltötte.

- Kislány? Kisfiú lesz – fordult vissza Daliás.

- Szívecském! Szívecském! Tudod, hogy igazam van. Áruld el! Mi a kislány neve?

- Emma – válaszolta Hófehérke miközben ő is vissza fordult – A neve Emma.

Azzal újra elindultak hogy elhagyják a helyet.

- Emma- ismételte halkan Rumpelstiltskin is. 

- Azt mondom, harcoljunk! – csapott az asztalra Daliás, ami körül több mesefigura ült és tanácskoztak, mit tehetnének az átok ellen.

- A harc rossz ötlet. Azzal soha nem érünk el semmit, hogy engedünk a sötét oldalnak – mondta Tücsök Tihamér, aki egy nagyító alatt állt hogy jobban lássák és mellé mikrofont támasztottak.

- Mennyi háborút nyert a tiszta lelkiismeret? – kérdezett vissza Daliás – Ki kell iktatnunk a Királynőt, mielőtt elsütné az átkát.

- Egyáltalán megbízhatunk Rumpelstiltskinben? – kérdezte az egyik törpe.

- Elküldtem az embereimet az erdőbe. Az állatok már a Királynő tervéről karattyolnak. Ez meg fog történni, hacsak nem teszünk valamit – válaszolt Daliás.

- Nincs semmi értelme. A jövő megvan írva – mondta Hófehérke.

- Nem. Nem vagyok hajlandó ezt elhinni. A jó egyszerűen nem bukhat el.

- Talán mégis elbukhat.

- Nem. Nem. Addig nem, míg itt vagyunk egymásnak. Ha hiszel neki az átokról, akkor a gyermekünkben is hinned kell. Ő lesz a megváltónk.

Ekkor nagy zörejjel kinyílt az ajtó.

- Ez meg mi a fene? – kérdezte Daliás.

- Az egyetlen reményünk, hogy megmentsük a gyermeket – mondta a Kék Tündér, miközben az őrök behoztak valamit az ajtón.

- Egy fa? A sorsunk egy fától függ? Maradjunk inkább a harcolásos okosságnál! – mondta hitetlenkedve Morgó.

- A fa megvan bűvölve – magyarázta a Kék Tündér – Ha burokká lenne faragva, akkor minden átkot eltudna hárítani. Gepetto, tudsz készíteni ily művet? – nézett rá.

- Én meg a fiam. Megtudjuk csinálni – nézett rá Pinokkióra.

- Ez működni fog. Egyikünk sem veszítheti el a hitét. Azonban van egy kis bökkenő – folytatta a Kék Tündér, majd mindenki arcáról lehervadt a mosoly – A bűvölet csakugyan erős, de minden erőnek megvannak a korlátai. És ez a fa csak egyvalakit óvhat meg.

Hófehérke és Daliás egymásra néztek.

Gepetto és Pinokkió már az utolsó simításokat végezték a szekrény alakú átjárón.

- Nem akarom megtenni – mondta Hófehérke amikor az erkélyről belépett a szobájukba.

- Neked kell megtenned – válaszolta Daliás.

- Nem hagylak el.

- Ez az egyetlen megoldás. Bemész oda, és biztonságban leszel az átoktól.

- Azt mondta, a 28. születésnapján jönne vissza.

- Mi az a 28 év, ha örök szerelemben élsz? Hiszek benne. Meg fogsz menteni, ahogy én is megtettem – mondta, majd Hófehérke megcsókolta.

- Mi az? – kérdezte Daliás mikor látta hogy valami nincs rendben.

- A baba. Megindult a szülés.

Eközben Morgó fent volt a vár tetején.

- Ébredj! Ébredj! – szólt oda egyik társának – Nézd! – mondta, miközben színes füst közeledett feléjük – Az átok! Elérkezett! – ordította és megkongatta a harangot.

- Ne! Nem tehetem! – ordította Hófehérke – Nem szülhetem most meg! 

- Doki, kérem segítsen – mondta Dalis, és az egyik törpe vizes törölközőt tett Hófehérke homlokára - Minden rendben lesz – nyugtatta – A szekrény már majdnem kész. Csak tarts ki!

Eközben a Királynő és a katonái egyre közelebb voltak a várhoz.

Gepette lépett a szobába.

- Elkészült – jelentette ki.

Daliás már fogta Hófehérkét, hogy a szekrényhez vigye, de a törpe közbe szólt.

- Túl késő. Nem mozgathatjuk.

Hófehérke már a kezében tartotta kislányukat.

 - A szekrény – gondolkodott el – Csak egy valaki fér bele.

- Akkor a tervünk elbukott – mondta Daliás – Legalább együtt vagyunk.

- Nem. El kell vinned őt. Vidd a babát a szekrényhez!

- Elment az eszed?

- Nem. Ez az egyetlen megoldás. El kell vinned.

- Nem, nem, nem! Nem tudod, mit beszélsz.

- De tudom. Hinnünk kell benne, hogy visszajön majd értünk. Biztosítanunk kell számára a legjobb esélyt. Viszlát, Emma – mosolygott rá könnyes szemével a babára és egy puszit nyomott a homlokára.

A babát átadta Daliásnak, akit még egyszer utoljára megcsókolt. Daliás elvett egy kardot, és úgy vitte a babát a szekrényhez. Hófehérke nagy sírásban tört ki. A Királynő katonái leszúrták a szekrényt védő őrt. Daliás kardjával harcba szállt velük, majd mikor a szobába jutott, Emmát a szekrénybe tette, és egy puszit nyomott a homlokára.

 - Keress meg minket! – mondta neki búcsú ként.

Bezárta a szekrényt, és mikor végzett, a Királynő katonái közül lépett be kettő a szobába. Daliás ismét kardot rántott, és harcba szállt velük, azonban az egyik katona kardjával eltalálta, és Daliás a földre esett. A katona próbálta kardjával szétütni a szekrény ajtaját, majd mikor sikerült neki, a szekrény üres volt. Daliás a földön mosolyra húzta a száját, hogy Emmának sikerült megmenekülnie, majd becsukta szemeit. A katonák eltűntek. Később Hófehérke lépett a szobába.

 - Ne, ne. Ne! Ne! Nem. Nem – mondta, majd odasietett a földön fekvő férjéhez – Nem, nem, nem, nem! Kérlek! Kérlek, gyere vissza hozzám! – többször is megcsókolta, azonban még mindig nem tért magához - Mi történt?

- Ne aggódj, kedvesem! – lépett mellé a Gonosz Királynő – Néhány pillanat múlva arra sem fogsz emlékezni, hogy ismerted őt, nemhogy szeretted őt.

- Miért tetted ezt?

- Mert ez az én boldog befejezésem. A gyermek? – kérdezte a katonáitól.

- Eltűnt – válaszolták – A szekrényben volt, aztán eltűnt. Sehol nem találjuk.

- Hol van? – kérdezte dühösen Hófehérkétől.

- Kijutott – mosolyodott el – Veszíteni fogsz. Most már tudom. A jó mindig győzedelmeskedik.

- Majd meglátjuk – mosolyodott el.

A mennyeszet beszakadt, és nagy szél támadt.

- Hova fogunk kerülni? – kérdezte Hófehérke.

- Valami szörnyű helyre – válaszolta a Királynő – A legborzasztóbb helyre. Egy helyre, ahol a boldog befejezés csak az enyém lesz. 

Bevezetés

Sziasztok :)
Ezt a blogot azért hoztam létre mivel nagy Once Upon A Time rajongó vagyok. Aki nem ismerné a sorozatot, tömören erről szól: a Királynő egy átokkal elküldött minden mesefigurát a mi világunkba, és nem emlékeznek hogy kik is ők valójában. Minden részben mutatnak egy történetet ami még az átok előtt történt, és ezeket szeretném leírni a blogra.